Valamelyik este, elalvás előtt azon gondolkodtam, hogy az egészben az a legszomorúbb, hogy szétesik teljesen minden társaság, ahogy az idő telik. Az én barátaim is ki tudja merre vannak. Marad a család, 1-2 ember, s azzal annyi. Az sincs, akivel az ember elmenjen valahová: hiába szervezzük, mert nem és nem. Kissé szomorkás vagyok ezért, amikor a tizenéveseket elfigyelem, vagy akár az egyetemistákat is. Nem mintha olyan erősen rajonganék a tömegekért, de azért jó, amikor kedves emberekkel lehet együtt lenni.
Véletlenül találkoztam szombaton György Levivel. Keresett csempéhez valami ketyerét, sietett. Én is. Beszéltük, hogy már kellene családilag is, persze. Csak az ő kisbabájuk gyógyuljon meg, mondta. Én pedig lepakoltam Boglárkát, ebédeltünk, s aztán autózás Gernyeszegre, ahol az MSE szépen kikapott 3-2-re. Ez is szomorú.
Virágnak bevitték az édesanyját a kórházba. Krónikus hepatitisz, ezt mondták neki. Virág sírt.
Pénteken volt találkozó a lapkihordókkal, itt csak kicsit tettem tiszteletem. Mondtam nekik néhány szót, ültem egy órát, aztán “elkéreztem”, jelenésem volt a kollégákkal tartott kibeszélő-show-n. Megosztottuk egymással a véleményünket az utóbbi időben kialakult helyzettel kapcsolatosan. Kicsit sokat tartott, fél 12-re értem haza.
Kincsest engedték indulni a választáson, hiába fellebbezett az RMDSZ. Négy magyar indul egyébként abban a körzetben, a PD-L és a PNL is magyar embert indít. Talán, mert tudják, hogy románnal hiába is próbálkoznának a Nyárádmentén.
Tündének tegnap inspekciója volt, emiatt hosszúra elnyúlt a napja. Nagytata, mondta Boglárka, amikor meglátta. Én siettem vissza az újsághoz. Végül Tünde ért haza hamarabb, ő engedte el őket. Nem vettek el pénzt taxira.
