Boglárka immár egyáltalán nem alszik délután. Vagy legalább is olyankor nem alszik, amikor velünk van. Hét közben, ameddig Éva néni ül vele, ügyesen pihenget, de velünk nem akar. Igaz, múlt héten volt olyan is, hogy fél órát vagy háromnegyedet aludt, és amikor hazaértem, már sikongott. Tegnap sem aludt, úgyhogy miután véget ért a Forma-1, vagy az egyes forma, ahogy ő mondta, már mehettünk is, az állatba. Ma reggelre persze elfelejtette, hogy megsimogatta a lovat, adott kakast a tengerimalacnak meg a többi. A majomházban a patkányt csak én láttam. Aztán amikor az oroszlánok bementek a helyükre, éjszakára, mi is szépen hazaindultunk. Még szerencse, hogy ilyenkor hamarabb elalszik.
augusztus 31, 2009
Vélemény? »
Vélemény?
RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URI