Valamikor, tizen- vagy huszonéves koromban, most már nem tudnám pontosan megmondani, sűrűn leveleztem a World English Schoollal. Angol nyelvű ingyen tanfolyam, sokan kipróbálták, kevesen csinálták végig. Én is addig a stádiumig, ameddig kiállították az első diplomát. Ha jól emlékszem, kb. 6 rész volt, egyenként nem tudom hány leckével, ezeket kellett végigstudírozni, s a végén válaszolni az olvasottakkal kapcsolatos kérdésekre, meg a nyelvtanosakra is. Mindenkinek volt egy tanárja, aki kezelésbe vette, amikor visszaküldtem, kijavította, minősítette, majd elküldte a következő leckecsomagot. Így működött ez.
Hogy jutott ez most eszembe? A közelmúlt történései szolgáltatták hozzá az apropót. Ugyanis minden lecke végén ott díszelgett a kérdés: What have you learned from this lesson?… ami különösen hasznos nekem. Erre gondoltam a napokban, amikor már nem az tűnt fontosnak, hogy mi miért történik, hanem hogy miből mit lehet tanulni.
Vannak az életben elkerülhetetlen dolgok. Szoktam mondogatni, hogy az árral szemben lehet úszni, de nem érdemes, mert előbb-utóbb úgyis elsodor. (Nem az én kútfejemből származik ez a mondás, de magamévá tettem.) A kérdés már csak az: hogyan, miként válik az ember “ellenzékivé”, miközben minden igyekezetével azon van, hogy lehetőségei és képességei szerint maximálisan megfeleljen az elvárásoknak? Hogyan lesz valakiből tégla (a falban), és másvalakiből nem?
Tiszta szerencse, hogy nem értem meg a parancsuralmi rendszert.
